2010/11/17

Gondolatsiló

0 hozzászólás
A falvak elnéptelenedése már részben lezajlott folyamat, amely sok veszteséggel járt eddig is.
Ha sikerül is megfordítanunk ezt a folyamatot, nehezen biztosítható a kontinuitás (folytonosság) a A „magtár” a körforgás és az élet szimbóluma… nem egyszerűen az emlékek gyűjtésének helye, hanem az összehalmozott tudás felhasználásának, a tanulás és az új dolgok születésének helyévé is válhat.
A „gondolatsiló” beszélgetések gyűjteménye.
Beszélgetések Vöröstó lakóival a falu múltjáról és jelenéről, saját élettörténetükről.
Ez a gyűjtemény a falu transzparens emlékezete.
Az identitás erősítésének és a külvilág felé való nyitásnak eszköze.

2010/11/15

Utcatér

0 hozzászólás
Egy faluban nagyon fontos elem az utca, főleg egy ilyen egyutcás faluban. Az utca a kommunikáció színtere, közösségalakító szerepe van. Célunk, hogy az utca minőségének változásával erősödjön a faluközösség. Vöröstón nincsenek közösségi terek, de lehetőség van két pólus létrehozására és az azokat összekötő út újragondolására. Egyik tér a szeszfőzde körül alakulhatna ki, amit azonban nagy betonárkok szabdalnak, így használhatatlan. A másik tér pedig az utca egyfajta kiszélesedésével a templom körül. Itt lehetőség van a kerítések elbontásával és a plébánia új funkcióval való megtöltésével egy élhető közösségi tér létrehozására.

Projekt (Connecting People 05)

3 hozzászólás

Légy Te is pajtás!

0 hozzászólás
Legfőbb célunk, hogy a faluba újra egy kis élet költözzön. Ezért szeretnénk egy mozgalmat indítani, aminek a keretében pajtákat fogadhatnának örökbe magánszemélyek, iskolák, egyéb intézmények cégek. Az örökbefogadók ("pajtások") a vöröstóiakat segítenék azzal, hogy felújítják a pajtákat, cserébe használhatják azokat valamilyen bizalmi alapon. A pajtákba mindenféle új funkció költözhet: ifjúsági szállás, játszóház, kézműves ház, közösségi terek stb... Reményeink szerint ezáltal újra létrejöhet egy összetartó közösség, ami régen megvolt, s amit a beépítés is oly' szépen mutat.


2010/11/08

2

0 hozzászólás
…ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem miközben Vöröstó helyzete járt körbe–körbe az agyamban….régen az emberek kötődtek az otthonukhoz és az azt magába foglaló tájhoz, környezethez (ma már ez nem biztos, hogy evidens számunkra)…nem a hely szépsége vagy a friss levegő tartotta ott őket, hanem az élet, a tevékenységek, amik által az ember és az őt körülvevő környezet egymást kölcsönösen formálta…talán az lenne jó szó rá, hogy egy kölcsönös együttműködés…és egymással való áthatottság jellemezte ezeket az egységet alkotó két részt….a kapcsolat alapja a tevékenység, ami maga volt az élet (minden apró részletével) a tevékenység módja , végeredménye és összes vonása, jellegzetessége egyaránt függ az ember attitűdjétől és a táj adottságaitól … Amíg az ember képes volt egészben gondolkodni, alázattal és természetes egyszerűséggel tudott környezete felé fordulni, úgy érzem a mérleg nyelve elbillent és az egység megbomlott …..(talán érdekes lehet, hogy amióta a Google Earth programra kattintva „látjuk” magunkat, valamint globális hatásokat diagnosztizálnak…rá kell jönnünk, hogy nem elég ha rálátunk…a Föld színes vonásai mintái gyönyörködtetnek, települések és a monumentális elmei lenyűgöznek minket, de rajzszöggel elhelyezett kis énünket képtelenek vagyunk hozzá viszonyítani)……az átalakuló gazdasági, társadalmi struktúrákkal és a technika fejlődésével beköszöntött egy mérhetetlen mobilitás, egy emberi „túlhaladás vágy” az, ami mindent befolyásol……ma már egészen kontrasztos képet kapunk, ha összehasonlítjuk az izgő-mozgó embert az őt befogadó (nem városi) környezettel, ami maga az egyöntetű, örök, „hátramaradt” alap….A táj mindig egy kicsit időelcsúszásban van az emberi tevékenységhez képest… ezek a nagyléptékű elemek sokáig képesek olyan változásokat tükrözni, amik már nem „élnek”, lezárult folyamatok nyomai…. a tájról azt gondolom, hogy élő, változó, állandó metamorfózisban és folyamatban lévő dolog ….amiben megrekednek nyomok, előtűnnek majd elvésznek belőle…….a nagy léptékekben megmerevedik az anyag az élet, aki látja úgy érzi, valami régi dologról lát képet nem a jelenről….ebben a közegben úgy tűnik számomra, hogy egy olyan tevékenység beillesztése válhatna ki változást, ami a jelenről szól…..nem épület építése, ami mementóként megmarad, csak hogy új funkciót szolgálhasson ki….valami élő, de egyben múlandó, periódusaiban intenzív dolog kell, ami megszűnve teret adhat új érték megjelenéséhez….. talán egy ciklikus tevékenység, ami értéket képez az által, hogy résztevői megismerik a folyamaton keresztül annak részeit, valamint egészét és más embereket…..a létrejövő elem változása „múlandósága” látható megtapasztalható, és nem anyaggal, szerkezettel akar jelként, nyomként megmaradni, hanem az ember-táj/környezet élményével…nem a matériában rejlik a lényeg….hanem a közös „teremtésben”…szerintem nem Vöröstó megmentése a lényeg hanem a táj és az abban rejlő „épített múlt” iránti attitűdök, élmények megváltoztatása. Vöröstó élettelen, de meglévő értékei miatt szolgálhatna helyszínéül ennek a tevékenységnek, mert így lehetne eköré a valamikor „létezett” egység köré rendelni azt a területet, ami időszakról időszakra életet, inspirációt fogadhatna be….

anna

1

0 hozzászólás
Realizáltuk a tervünket: az elképzelt reklámstúdió helyett mi magunk kidolgozunk egy olyan költségkímélő land art projektet, amit meg is tudunk majd valósítani.Elképzelésünk az, hogy ez az egész ki tudja nőni magát egy tájépítész alkotótáborrá, ami minden évben adott időben egy-két héten keresztül tart. Mindig egy új közösen kitalált projekt megvalósítása lenne a fő program. A résztvevők megismerik a tájat, élmények és emlékek fűzik utána a faluhoz, közelebb kerülnek a kerthez. Ehhez hasonló témákkal foglalkozó rendezvények kapcsolódhatnak. Az alkotó közösség jelenléte jó hatással lehet a falura. Hírnévre is szert tehet a rendezvény, és így a hely is, hiszen az alkotótábor különleges esemény, aktuális problémákra reagál, akcióképes.
A blogra ezután nem fejezeteket fogunk felírni, hanem a tájjal kapcsolatos kutatásokat, gondolatokat, tájépítészeti előképeket kedvcsinálónak.