2

…ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem miközben Vöröstó helyzete járt körbe–körbe az agyamban….régen az emberek kötődtek az otthonukhoz és az azt magába foglaló tájhoz, környezethez (ma már ez nem biztos, hogy evidens számunkra)…nem a hely szépsége vagy a friss levegő tartotta ott őket, hanem az élet, a tevékenységek, amik által az ember és az őt körülvevő környezet egymást kölcsönösen formálta…talán az lenne jó szó rá, hogy egy kölcsönös együttműködés…és egymással való áthatottság jellemezte ezeket az egységet alkotó két részt….a kapcsolat alapja a tevékenység, ami maga volt az élet (minden apró részletével) a tevékenység módja , végeredménye és összes vonása, jellegzetessége egyaránt függ az ember attitűdjétől és a táj adottságaitól … Amíg az ember képes volt egészben gondolkodni, alázattal és természetes egyszerűséggel tudott környezete felé fordulni, úgy érzem a mérleg nyelve elbillent és az egység megbomlott …..(talán érdekes lehet, hogy amióta a Google Earth programra kattintva „látjuk” magunkat, valamint globális hatásokat diagnosztizálnak…rá kell jönnünk, hogy nem elég ha rálátunk…a Föld színes vonásai mintái gyönyörködtetnek, települések és a monumentális elmei lenyűgöznek minket, de rajzszöggel elhelyezett kis énünket képtelenek vagyunk hozzá viszonyítani)……az átalakuló gazdasági, társadalmi struktúrákkal és a technika fejlődésével beköszöntött egy mérhetetlen mobilitás, egy emberi „túlhaladás vágy” az, ami mindent befolyásol……ma már egészen kontrasztos képet kapunk, ha összehasonlítjuk az izgő-mozgó embert az őt befogadó (nem városi) környezettel, ami maga az egyöntetű, örök, „hátramaradt” alap….A táj mindig egy kicsit időelcsúszásban van az emberi tevékenységhez képest… ezek a nagyléptékű elemek sokáig képesek olyan változásokat tükrözni, amik már nem „élnek”, lezárult folyamatok nyomai…. a tájról azt gondolom, hogy élő, változó, állandó metamorfózisban és folyamatban lévő dolog ….amiben megrekednek nyomok, előtűnnek majd elvésznek belőle…….a nagy léptékekben megmerevedik az anyag az élet, aki látja úgy érzi, valami régi dologról lát képet nem a jelenről….ebben a közegben úgy tűnik számomra, hogy egy olyan tevékenység beillesztése válhatna ki változást, ami a jelenről szól…..nem épület építése, ami mementóként megmarad, csak hogy új funkciót szolgálhasson ki….valami élő, de egyben múlandó, periódusaiban intenzív dolog kell, ami megszűnve teret adhat új érték megjelenéséhez….. talán egy ciklikus tevékenység, ami értéket képez az által, hogy résztevői megismerik a folyamaton keresztül annak részeit, valamint egészét és más embereket…..a létrejövő elem változása „múlandósága” látható megtapasztalható, és nem anyaggal, szerkezettel akar jelként, nyomként megmaradni, hanem az ember-táj/környezet élményével…nem a matériában rejlik a lényeg….hanem a közös „teremtésben”…szerintem nem Vöröstó megmentése a lényeg hanem a táj és az abban rejlő „épített múlt” iránti attitűdök, élmények megváltoztatása. Vöröstó élettelen, de meglévő értékei miatt szolgálhatna helyszínéül ennek a tevékenységnek, mert így lehetne eköré a valamikor „létezett” egység köré rendelni azt a területet, ami időszakról időszakra életet, inspirációt fogadhatna be….

anna